Bill kapitány...

...még mindig nagyon nagy király!
A P. Mobilnak csak a végére értünk ugyan oda, de a Kétforintos dalt még pont megcsíptük. Schuster Lóri akkora showman, mint a ház, csak hát finoman szólva nem eurokonform. Volt minden: sörhajigálás a színpadról (nagyon helyesen), vödör vizek zúdítása a népre (szintén rendben, főleg, mivel ekkor még messze álltunk), Vikidál szellemének megidézése egy téglából kihúzott rádióantenna segítségével...
És aztán az öreg Bill. Egy árva szavát sem lehetett érteni ugyan, hála a sörsátori hangtechnikának (ennél talán mi is jobbat tudunk a Tomával a bé aulában; igaz, hogy blues koncertet még nem hangosítottam, viszont köztársasági elnököt már igen - hol legyen önfény, ha nem az énblogban), de a hangja így is mindent elsöpört. Rossz vér, Felszarvazott férjek balladája, Kőbány blues, A Zöld, a Bíbor és a Fekete, Bill kapitány, Közép-Európai Hobo blues, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Már akinek ebből bármi is mond valamit. Ha viszont mond, akkor nincs is mit hozzátenni.
Viszont lehet, hogy öregszem?
1. A buli után még fél óráig halláskárosult voltam; régen ez nem volt jellemző.
2. Morcos voltam a beengedő emberekre, mer' lepecsételték a kezemet...

Este a család sekszpírni megy Kőszegre, a várszínházba. Apa (én) lesz a bébiszitter. Egy nagypapával megerősítve. Drukkoljatok, mondanám, ha olvasná ezt bárki is. De mivel ez még csak tesztüzem a részemről, ezért az olvasottság egyelőre nem szempont.