Zöld Elefánt

Ez egy vendéglő Apátiban. Így hívják szegényt, nem tehet róla. Viszont extra barátságos hely egyrészt, és finoman szólva is meggyőzően főznek másrészt. Kábé öt-hat alkalommal burkoltunk ott, és még egyszer sem fordult elő, hogy a tulaj néni ne jött vona oda az asztalunkhoz pár szót váltani, főleg az elégedettségünk tárgyában. És a lóbarátok most forduljanak el, de a tűzdelt lócombjuk (áfonyával, krokettel, ahogy kell) világbajnok.

Aztán a keszthelyi mólón már mi ebédeltettük meg - a népes és éhes hattyú-populációt. Három méterenként volt kiírva, hogy tilos, de főleg a gyerekek etettek, ők meg még nem tudnak olvasni... (Mondjuk ez sem teljesen igaz.)

Tetszik vagy sem (nekem igen!): a keszthelyi kastély mellett a gödöllői maximum kisöcsi lehet. Nem vagyok valami nagy kastélybarát, de azért ez nagyobb, szebb (frissebblágyabbjobb), mint a Sissy-kedvenc.

Hú, tegnap leküzdöttem egy Túl a sövényen plázamozit, lehet gratulálni. A Micimackó és a Zelefánt óta nem unatkoztam ennyire. Korábban írtam már, most is ez a helyzet: a pulyákér' bármit és mindent. A műfajjal nincs bajom, a Madagaszkár nagyon bejön századszor is, a Macskafogó pedig a legnagyobb király a kategóriában. Egy jó poén volt ebben a sövényesben összesen, de azt meg a gyerekeknek esélyük sem volt érteni: amikor a túlmozgásos-hiperaktív mókus bedöntött egy koffeines energiaitalt, és ettől gyorsabban ment, mint a fény...