"Vodka - Connecting People"

Ez egy pólófelirat. Az előbb láttam. Jó. (Kérésre - valamint anélkül - szívesen megmondom, hogy mi a jó.)
Hóm, szvít hóm! Visszagyöttünk. Hogy ez jó-e, azt még talán én sem t'om megmondani. Reméljük a legjobbakat. Hirtelen felpörögtek az események: kiderült, hogy a bölcsődében napocska lesz a jelünk! Nem semmi, mi?
Más. Ádáz szélmalomharcba kezdtem az apehhal; ha egy darabig nem jelentkeznék, és a mail-címem buktavan@adosoktomloce.hu-ra változik, akkor tudjátok, hol keressetek...
Nem is mondtam még, honnan postolok éppen. Kijöttem Óbudára; van itt egy hely, ahol állítólag hajókat gyártanak, és víz veszi körül az egészet. Nos, hajót egy dekát se láttam (leszámítva azt, amelyikkel ideringatóztam), viszont rengeteg ember, nagy nyüzsi, sokmindenféle zene és egymillió toi-toi bódé, az van. Részemről a Beatricétől a Neotonig ívelt a muzsika, de közben volt plö gospel kórus és orosz punkzenekar is. Mindjárt lejár az időm, pusszantás, majd otthonról folyt. köv. Vagy nem.

Sissy Hercegnő

Gödöllő szelleme Keszthelyen is kísért. Mai címünk annak a vitorlás jachtnak a neve, amelyikkel volt szerencsénk megsétahajókáztatni gyermekeinket a keszthelyi öbölben. Fú, tök jó volt: kalózruhás kormányos (korabeli pisztollyal!), repesztés a szélben nyolc és fél csomó sebességgel (ami kábé 15 km/h, csak így már nem hangzik annyira jól), valamint a kormánynál álló gyermekek fotózásának lehetősége. No, itt egy kis homoxem került a gépezetbe, mivel leánykáink semmilyen körülmények között nem voltak hajlandók odaállni a kormányhoz, az apukáik meg - bár ők szerettek volna - érzésük szerint egyedül már túlkorosnak számítottak ehhez a művelethez...
Egy érdekes adat: hajókánk tőkesúlya hét és fél tonna volt. Nem is borult föl, az is igaz. A hárommal ezelőtti mondat talán kevésbé félreérthető, ha leszögezzük, hogy a tesóm vett részt a kiránduláson a lányával, meg a tesóm tesója (én) a kettő lányával.

Tegnap délután iskolatáska-vadászaton voltunk Egerszegen. No comment. "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik": Enikő iskolába megy.

Ismét plázamozi-élmény: Szakíts, ha bírsz. Állítólag a Jóbarátok Rachel van benne meztelenül. Mondjuk határeset. Amúgy meg egy rendes nyári limonádé, semmi több. De nyáron szeretem a nyári limonádét.

És végül szögezzük le - merthogy mai élmény ez is -, hogy a trappista szerzetesek bűnrossz sört főznek. Tessék vigyázni!

Zöld Elefánt

Ez egy vendéglő Apátiban. Így hívják szegényt, nem tehet róla. Viszont extra barátságos hely egyrészt, és finoman szólva is meggyőzően főznek másrészt. Kábé öt-hat alkalommal burkoltunk ott, és még egyszer sem fordult elő, hogy a tulaj néni ne jött vona oda az asztalunkhoz pár szót váltani, főleg az elégedettségünk tárgyában. És a lóbarátok most forduljanak el, de a tűzdelt lócombjuk (áfonyával, krokettel, ahogy kell) világbajnok.

Aztán a keszthelyi mólón már mi ebédeltettük meg - a népes és éhes hattyú-populációt. Három méterenként volt kiírva, hogy tilos, de főleg a gyerekek etettek, ők meg még nem tudnak olvasni... (Mondjuk ez sem teljesen igaz.)

Tetszik vagy sem (nekem igen!): a keszthelyi kastély mellett a gödöllői maximum kisöcsi lehet. Nem vagyok valami nagy kastélybarát, de azért ez nagyobb, szebb (frissebblágyabbjobb), mint a Sissy-kedvenc.

Hú, tegnap leküzdöttem egy Túl a sövényen plázamozit, lehet gratulálni. A Micimackó és a Zelefánt óta nem unatkoztam ennyire. Korábban írtam már, most is ez a helyzet: a pulyákér' bármit és mindent. A műfajjal nincs bajom, a Madagaszkár nagyon bejön századszor is, a Macskafogó pedig a legnagyobb király a kategóriában. Egy jó poén volt ebben a sövényesben összesen, de azt meg a gyerekeknek esélyük sem volt érteni: amikor a túlmozgásos-hiperaktív mókus bedöntött egy koffeines energiaitalt, és ettől gyorsabban ment, mint a fény...

Oroklán és Vakola

Két vadonatúj gyöngyszem az érdekes településnév gyűjteményemben. Vasban is vannak igazán jók (Bő, Sé, hogy csak a kétbetűsöket említsem) , de Zala az igazi aranybánya! És Oroklántól nem messze van Kisoroklán. És ebben az a gyönyörű, hogy tényleg.
Amúgy Lentibe menet fedeztük fel "őket", ahol szinte napra pontosan tizenhat éve jártam utoljára. Akkoriban a hont voltam hivatott (inkább köteles) védeni arrafelé, tizedesi rendfokozatban. A néhai népköztársasá néhai néphadserege (illetve az én időmben már honvédsége) sosem örvendett túl magas megbecsültségnek, de Lenti alakulata azon belül is a legalja volt. Tudnék mesélni, mint mindenki, aki benne volt a sztoriban, és vélhetőleg fogok is, de talán majd máskor, máshol.
Lentibe természetesen strandolni mentünk (csakazértis!), és nem bántuk meg, jó kis hely. Nem olyan felkapott, mintha nagyon felkapott lenne, ezért például lehet levegőt venni és nem kell egymást taposni egyik medencében sem. És szlovénül is kiírják, hogy "csapolt sör" (toceno pivo, mindenki okulására). Sajnos engem ilyenkor pont nem érint, mivel a fókuszka hordoz bennünket ide-oda, velem a volánnál. Amit persze sose bánok, mert vezetni általában is parádés, a 75-ös főút meg maga a kéjhömpöly. Dimbes-dombos, kanyargós, erdős: igazi technikás pálya. Gyengébb gyomrúaknak persze kevésbé mulatságos... Hazafelé még egy jó kis felhőszakadással spékeltük meg a vezetési élményt. Aztán itthon meghallgattuk, amint az összes híradó felsorolja, hogy Pesten melyik villamosok nem járnak az eső miatt. Innen, egy kis zalai faluból nézve ez annyira mulatságos, mint amennyire huszadrangú hír. Nagyon.